Oldalak

2022. augusztus 6., szombat

HITTAN TÁBOR 2022.aug.2-4.



Nagy örömünkre az idén is sikeresen pályáztunk és megvalósíthattuk az EKCP-KP-1-2022-000663 számú Egyházi Közösségek célú programok támogatást 

Minden nap a Kelebiai Krisztus Király templomban kezdtük a foglakozást. Témánk az előző évben elkezdett Szentek élete volt. Az idén Szent László, Szent Anna és Teréz anya életével, munkásságával ismerkedtünk meg.

Az idén is Almádiné Béla Györgyike segített az éneklésben és tanított szép énekeket nekünk

A napi háromszori étkezést a Napköziotthonos Konyha biztosította


Kézműves foglalkozásokat a Piactéren tartottuk

Volt dekupázs technika újrahasznosított konzervdobozokkal és befőttes üvegekkel



A szentek képét Gémes Katika néni rajzolta meg, a gyerekek mozaik technikával töltötték ki.


Nem maradhatott el a varrás sem! Most kulcstartót és cserepes virágot készítettünk.


Ceruzatartó




Az ebéd után a Könyvtármozi biztosított érdekes feladatokat


A testmozgás sem maradhatott el. A Kézilabda csarnokban Varga Jani állított össze versenyfeladatokat a három csapatnak

3-án Pörbölyre kirándultunk a Gemenci Kisvasút volt a célunk



Alig vártuk, hogy felszállhassunk a kisvonatra!



Egész közelről láthattunk szarvasokat és vaddisznókat


Nagyon jót játszottunk a játszótéren



Különleges helyen ebédeltünk! A csávolyi TEXAS Étteremben




Finom és bőséges volt az ebéd


Megcsodáltuk a levendulás parkot is

Szent Anna templom volt a kirándulás utolsó állomása 


Erzsike néni mesélt a Szűz Mária édesanyja életéről


Harmadik nap Dia bemutatta Teréz anya munkásságát


Ezen a napon hűtőmágneseket készítettünk a varrás és a mozaik technika mellett




A finom ebéd

Akadályversenyt is tartottunk 

Gyógy-és fűszernövény felismerés volt a feladat

Egy kis földrajz...


Ügyességi feladat


Énekkel zártuk a tábort


Hálásan köszönjük a lehetőséget, a támogatást. Köszönöm az önkéntes munkáját Almádiné Béla Györgyikének, Jáger Józsefné Erzsikének, Jáger Ágikának, Gilicze Diának Varga Jánosnak, Zsilinszki-Fodor Mónikának, Kiss Gabriellának, Androvics Marikának, Kovácsné Tapodi Tímeának Kákonyiné Vikinek a kedves Szülőknek!


Napsugaras szép napot kívánok! Böbe

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése