Oldalak

2011. október 30., vasárnap

Palotás



Hetek óta lázasan készültünk a Nyugdíjas Egyesület "táncos lányaival" a tagnap esti rendezvényünkre. Pályázati támogatásból sikerült a jelmezhez szükséges anyagot megvásárolni. Magunk elkészítettük a ruhákat és bemutattuk a PALOTÁS-t. A 140 fős közönség hatalmas tapssal jutalmazott bennünket. SŐT! Ismételnünk kellett!
Már van meghívásunk is Ásotthalomra. Reméljuk ott is hasonló sikerünk lesz.


Aztán az est folyamán óriási meglepetés ért! Az egyesület minden évben oklevéllel és egy emlék szobrocskával jutalmazza az egyesület legtevékenyebb tagjait. Az oklevelet én szerkesztem, fóliázom és ebből következően tudtam, hogy kik érdemlik ki az idén a díjat. Többek között az én jó Uram, Zoli is! DE! Jött a meglepetés! A titkárunk nem Zoli nevét, hanem az enyém mondta! Teljesen ledöbbentem és azt hittem eltévesztette, de nem, nekem kellett felmenni a pódiumra és átvettem a díjat! Természetesen ezt nem lehetett szó nélkül hagyni és kifejtettem, hogy e díj igen is a mi közös díjunk, mert mi mindig is segítettük egymás munkáját és az éltet bennünket, ha tevékenykedhetünk másokért, egy-egy közösségért!


Köszönjük!!!


Napsugaras szép napot kívánok! Böbe

2011. október 28., péntek

Karácsonyi apróságok


Nagyon szeretem az ünnepre való készülődést! Ezeket az apró díszeket még tavaly készítettem. Egyszerűbb és bonyolultabb munka található köztük. Legtöbbet a Lánykáim kaptak belőle, nekem néhány darab maradt csupán. TÁMOP-os pályázat keretében tavaly a gyerekekkel készítettünk kisharangogat, golyót vontunk be, mézeskalácsot díszítettünk, sütöttünk.

Kedvelem az origamit! Tulajdonképpen ez a minta egy hajtogatott csillag - karácsonyi anyagból


Az apró gyöngyök jól mutatnak rajta - átmérője kb 5cm készen!

Ilyen kisharangokat varrtunk a gyerekekkel

Ebből a csillagból is rengeteget készítettem

Kedvencem:articsóka technika zsinórral kombinálva
Remélem sikerült néhány ötletet adnom a karácsonyi készülődéshez!

Napsugaras szép napot kívánok! Böbe

2011. október 26., szerda

Napsugaras gyöngysor


Ez a gyöngysor is még az esős napokon készült - kedvcsinálónak! Még nem tudom kié lesz!


 Ezerrel készülünk a szombati szüreti bálra, a táncosokkal mindjárt próba, tombolák csomagolása, ültetőkártyák készítése, pályázatírás...

Napsugaras szép napot kívánok! Böbe

2011. október 25., kedd

Daloskörös gyöngyös projekt




Zsuzsika miután látta a horgolt-gyöngyös nyakékemet, azonnal kigondolta, hogy a Daloskörös lányoknak a szép ruhájukhoz készíthetnék gyöngysort.
Most jutottam el addig, hogy az este fűztem-horgoltam egy mintát. Fehéret kért, de én raktam bele 1 szem arany gyöngyöcskét. Szerintem ez nagyon felviszi, de nem kirívó, hivalkodó. Csütörtökön majd megbeszélik a lányok és eldöntik, hogy megfelel-e a minta.





Napsugaras szép napot kívánok! Böbe

2011. október 24., hétfő

Rózsaszín álom, azaz laptop táska


Ebben az esős, borongos időben nagyon kellemes volt Erika laptop táskáját varrogatnom. Kívánsága az volt, hogy rózsaszín legyen. Bízom benne, hogy tetszeni fog!!!


Az este átlépte a számláló a 10 000 látogató számot. Nagyon örülök neki!

Ezen a héten rengeteg feladatom lesz LEADER pályázat írása, nyugdíjas szüreti bálra készülődés, táncpróbák!!! Nem fogok unatkozni, de én azt szeretem, ha sok az elfoglaltságom!


Napsugaras szép napot kívánok! Böbe

2011. október 22., szombat

Újabb osztálytalálkozó

Csoportkép


Az 1991-ben végzett tanulók találkozójára került sor ma délután, este. Igaz, hogy csak az osztály fele jelent meg, de egy nagyon kellemes estét töltöttünk együtt Balogh Alberttel, Csengeri Szabival, Jenovai Szilvikével, Paprika Imivel, Tóth Pistivel, Mészáros Györgyivel, Erikával, Sutka Andikával, Szabó Andreával, Vámos Szilvikével, Száraz Erzsikével, Snyehola Ilonkával, Romics Zsoltival, valamint Gyöngyike kolleganőmmel.
Felidéztük a régi emlékeket, mindenki beszámolt a rendhagyó osztályfőnöki órán a 20 év eseményeiről. Megemlékeztünk Sántha Márta tanárnőről, valamint Kozla Béláról, akik már sajnos nem lehettek közöttünk.

Imi, Pisti, Erzsike

Két Szilvike, két Andrea. Györgyi és  Erika

Gyöngyike (tanító néni) Zsolti, Szabi, Imi

Pisti, Erzsike, Albi, Ilonka

Csoportkép velem

Sajnáljuk, hogy a többiek nem jöttek el!

Köszönjük Mészáros Erikának a szervezést!!!



Napsugaras szép napot kívánok! Böbe

2011. október 21., péntek

Itt a sütőtök szezon!



Topolyai vendégek jártak nálunk. Paradicsom leves, gombamártásba ültetett karaj, apró szarvacska tészta és sütőtökös lepény volt az ebéd. Kaptam ám az elismerő szavakat!


Ezt a csodaszép diófából készült boros palacktartót Zoli kapta ajándékba. Nagyon örül neki!
Napsugaras szép napot kívánok! Böbe

2011. október 19., szerda

Algyőn jártunk...

Ági a "nagymester"

Kaccatka Évi blogján olvastam, hogy alapfokú szabadgépitűzés tanfolyamot tartanak 17-én Algyőn. Rozika barátnőmmel elhatároztuk, hogy benevezünk erre a napra.
Nagyon jó volt!!! Miért?
1. Szuper előadótól, hazai tűzés nagymesterétől  - CsokiFolt Ágitól tanulhattuk az alapokat.
2. A 12 főből álló csoport minden tagja alkalmazkodott, segítette a másikat. Kellemes környezetben voltunk, amiről Edit és Inecsg azaz Gabi gondoskodott.
3. Ismeretlenül mentünk oda és jóismerősként érkeztünk haza és azóta  tartjuk a kapcsolatot, remélem nagyon sokáig!



Sok jó foltos, kis helyen is elfér! (Évinek köszönhető, hogy tudok képre írni!!!Nagyon örülök ennek! KÖSZI!!!)

Na ezek a mintadarabok Ági alkotásai. Gyönyörűek egy-e? Azt hiszem rengeteget kell gyakorolnunk, hogy egy picit megközelítsük ezt a szintet. Ez egy teljesen új műfaj! Olyan érzésem volt az alapok tanulásánál, mint szegény kis első osztályos tanulóimnak lehetett, mikor az írás betűelemeit kezdték elsajátítani! Szorgalom, kitartás, gyakorlás szükséges!
CsokiFolt Ági munkája

CsokiFolt Ági munkája
 Köszönjük a szervezőknek és Áginak ezt a csodálatos napot!


Napsugaras szép napot kívánok! Böbe

2011. október 18., kedd

Táska Kati barátnőmnek



Végre elkészült Kati barátnőmnek a beígért tulipános táska. Még a nyáron beszélgettünk róla, hogy neki nagyon tetszik ez a fazon. Kérése az volt, hogy nagy és zsebes legyen. Ma viszem neki, remélem elégedett lesz


A másik rózsaszín mintás Erikáé lesz, ahhoz még varrok laptop táskát is, csak hiányzik még a pontos méret. Majd megmutatom azt is, ha kész lesz.


.


Napsugaras szép napot kívánok! Böbe

2011. október 16., vasárnap

Még egy karácsonyi terítő


Ígérem ez az utolsó karácsonyi minta, amit mostanában bemutatok. Nagyon szeretem a 9 négyzetes blokkot, izgatott milyen lehet karácsonyi anyagból elkészítve.
Ilyen!!! Nekem tetszik, ha másnak is, lehet próbálkozni!







Napsugaras szép napot kívánok! Böbe

2011. október 15., szombat

A karácsonyi macskaköves futó munkafázisai

Azonos minta, a színek variálásával más a hatás



Tudom sok profi most legyint, hogy mit kell ezt feltenni a blogra, én azért arra gondolok, esetleg segítek kezdőknek vagy éppen így kap kedvet valaki ahhoz, hogy elkészítse a karácsonyi macskaköves futóját.


Kiszabtam az előző bejegyzésben megadott csíkokat a szegélyek kivételével

Elkészült a középső nagy négyzet, amit a fehér vászonra gombostűztem, majd varrtam, vasaltam

Csíkok hozzáadása mindkét oldalon

Fontos a vasalás

"Farkasfog" eltűntetése

El kell távolítani a felesleges anyagot

Piros pántot használtam a szegéshez

 Remélem nem csak nekem tetszik?

Ja, ma este mindenki küldje az sms-t az Apolló 23-nak, mert Kumich Tamás kelebiai srác, a mi iskolánkba járt és nagyooon büszkék vagyunk rá!!!

Napsugaras szép napot kívánok! Böbe

2011. október 14., péntek

Macskaköves karácsonyi futó


Nem kérem, nem lettem hűtlen a foltvarráshoz, csak rengeteg egyéb elfoglaltságom volt a múlt napokban, hétben.( 1.unokázás, 2.karitász, 3.Leader pályázat, stb.)
De!  ma volt pár óra, melyet erre szántam és elkészült ez a futó!

Vannak kedvenc foltos mintáim. Ezek közül a macskaköves szinte minden évszakban képes megújulni, ha a jellegzetes színeket használja az ember. Húsvétra készítettem a citrom- és narancssárga-zöld párosítással a Lányoknak egy-egy futót. Ma elkészült egy karácsonyi variáció.

Az érsekcsanádi és a bajai foltvarrók blogjában láttam képeket, illetve leírást. Bevallom őszintén mindig kell gondolkodnom, hogy is és mennyi négyzetet, téglalapot kell kiszabni. Most lejegyzem úgy, ahogy én könnyebben megjegyzem.



Három színnel dolgozunk.
A terítőmön
1.(zöld) 8 db 6,5x6,5 négyzetet
             4 db 6,5x11,5 cm téglalapot
2.(piros) 4 db 6,5x6,5 cm négyzetet
              4 db 6,5x11,5 cm téglalapot
              2 db 6,5x 29cm téglalapot
              2 db 6,5x 35 cm téglalapot
              2 db 6,5x47 cm téglalapot
3. (fehér) 2 db 6,5x6,5 cm négyzetet
              2 db 6,5x11,5 cm téglalapot
             12 db 6,5x16,5 cm téglalapot szabtam ki.
41x93 cm fehér vászonra dolgoztam (varrtam )rá a csíkokat. Elsőként 2-2  db 1-es 2-es, 1-es 3-as téglalapot készítünk a 6,5 cm-es négyzetekből, majd mind a négyhez illesztünk 2-2 6,5 cm-es 2-es, 3-as téglalapot. Így kapjuk meg a középső nagy négyzetet, ezekhez illesztettem a két színből összvarrt csíkokat a kép alapján, mindig középről indulva. Végül pirossal szegélyeztem és a széleket ferdepánttal beszegtem.
Ezzel a módszerrel szép lett a futó, nem hullámos a széle, nem kell külön hátlapot készíteni és a tűzés is megoldott. Viszont minden csík felvarrása után kötelező a vasalás!!!

Lehet próbálgatni! Még van idő karácsonyig! Holnap is varrok ilyen futót a színeket másképpen rakosgatom össze és a munkafázisokat is fotózni fogom! (Addig anyaggyűjtés, csíkszabás indulhat!)

Napsugaras szép napot kívánok! Böbe

2011. október 13., csütörtök

Anyatársnak

Az ékszer Rita kedvenc színeiből készült

Kedden kiderült, hogy Zsombi rosszul lett az óvodában, haza kellett vinni. Telefon jött, tudok-e szerdán menni vigyázni a gyermekre. Mit mond egy vérbeli nagyi? Hát persze, reggel indulok. A beteg már tegnap délelőtt jobban lett, hányás, láz elmúlt, viszont volt mesével, játékkal eltöltött 2 kedves nap.
Mikor a gyermek este elaludt és a déli alvás ideje alatt Böbe nem tétlenkedett, hanem összehozott egy ajándék gyöngysort a jövő hétre.

Íme:

Sajnos nem lehet kapni rizsszem gyöngyöt - így ezzel a nagyobb üveggyönggyel díszítettem



Napsugaras szép napot kívánok! Böbe

2011. október 12., szerda

Birsalmasajt


Ezt meg kell mutatnom és mindenkit biztatni arra, hogy próbálkozzon ennek a csemegének az elkészítésével, ha tud gyümölcsöt vásárolni, mert megéri!!! A felfőzött, formákba rakott megdermedt gyümölcsöt a formákból, papírokból kiszedtem, szellős helyre tettem és naponta többször forgatom. Kaptak már belőle a Lánykáim is és az este mi is megkóstoltuk Zolival.
Bevallom töredelmesen 2 darabot becsemegéztünk.






Hajrá, akinek van lehetősége főzze gyorsan!!!


Napsugaras szép napot kívánok! Böbe

2011. október 11., kedd

Szülinapi finomságok képekben

Zöldséges rizs, sertéskaraj aszalt szilvával töltve, baconbe csomagolva Nonóka specialitás

Nonóka féle medvehagymás, sajtos rudacskák, sajtos kifli Sógornőktől, szalámival töltött sajtrúd szeletkék(Böbe-féle) koktail paradicsomkákkal

Görögsaláta Nonóka módra

Fűszeres csibesült

Csirkemell torta (az ötlet Helgikétől származik) készítette: Nonóka, krumpli saláta
Ezen kívül volt majonézes krumpli (Rita Anyatárs féle) és kukorica saláta is amik lemaradtak a képekről. Igazán minden nagyon finomra, ízesre sikerült, nem utolsó sorban a tálalás is remek volt!


Napsugaras szép napot kívánok! Böbe