Oldalak

2012. december 31., hétfő

Karácsonyi tortánk


Tűnődtem magamban mi is legyen az utolsó bejegyzés a 2012-es évben?!
 Legyen összegzés az év történéseiről? 
Felesleges, hisz, ha valakit érdekel, rákattint a 302 bejegyzés egyik-másikára és mindent megtudhat.

Vannak, akik kifogásolják, hogy ennyire megosztom mindenkivel a velem, velünk történteket, más éppen ennek örül, sőt olyan is előfordul, hogy idézgetnek a "bobemorzsak"-ból.

Döntésem tehát, leírom az érdeklődőknek nagy szeretettel a karácsonyi tortánk elkészítési módját!

6 tojásból csokis piskótát készítettem. Mikor kihűlt 3 részre vágtam. Narancsdzsemmel megkentem az első és második lapot.
Felvertem 0,5 liter hulalát, amelyhez 2 ekanál felforrósított étkezési zselatint kevertem. Ezt megfelezve simítottam a narancsos lapokra.
Már előbb 2 tojás sárgáját 2 ekanál holland kakaóval, 25 dkg cukorral, 1 ekanál kávéval, 1 ekanál étkezési keményítővel gőz felett felvertem, majd ahogy kihűlt 25 dkg rama margarint tettem hozzá. Csoki és rum aromával is ízesítettem. Miután habosra kikevertem két részre osztottam. Előbb megkentem az alsó lapon lévő tejszínt, óvatosan, majd ráhelyeztem a másik lapot, mely narancsos, tejszínes és azt is megkentem a csokikrém másik felével. A harmadik lapot tettem fel és olvasztott csokoládéval borítottam. A tejszínből mielőtt a zselatint hozzákevertem kivettem 2 nagy kanállal, azzal díszítettem meg a tortát.

Nagyon-nagyon finom desszert!!!

(Maradt 2 szelet tegnapra, készítettem csokiöntetet, tejeskávéval kicsit meglocsoltam, egy kis tejszínt vertem fel és ez volt a csemegénk!)


Örömteli, békés, boldog új esztendőt kívánok minden kedves olvasómnak, Isten áldását kérve!!!

Napsugaras szép napot kívánok! Böbe

2012. december 30., vasárnap

Krokik



Akinek jó a megfigyelő képessége, az már észrevette a karácsonyfa alatt ezeket  a krokodilokat. 
Igen, Boti és Zsombi kapta. 
Mindkettőjük kedvence lett ez a kicsit hosszúra nyúlt párna.


Napsugaras szép napot kívánok! Böbe

2012. december 29., szombat

Kocsonya


Nincs karácsony kocsonya és kalács nélkül! 
Legalább is nálunk.

4 személyre a következő előre lesózott húsból készült:
1 db sertés köröm,
1db s.fül
3 db s.farok
1 db hátsó csülök
2 db s.nyelv
egy kis s.bőr, vöröshagyma, fokhagyma, egész fekete bors, só, ha szükséges.
A hozzávalókat felforralom, majd leöntöm és lemosom a húst. Ezután forrásban lévő vízbe teszem és nagyon lassú tűzön 3 órát legalább főzöm fedő nélkül. Ha kész ruhán keresztül leszűröm, hagyom a levet kihűlni. Mikor a zsír a felszínén megdermed, azt leszedem. Ha kell újra megmelegítem egy kicsit, hogy önthető legyen. Közben már a húst tálakra szedem, megkenem egy kis Erős Pistával, rámerem a levet, hűvös helyre rakom, megdermesztem.

Mikor az éjféli miséről hazaérünk, akkor szoktuk megkóstolni először, majd 25-én reggelire és vacsorára fogyasztjuk.

Na, természetesen Böbe által sütött kakastejes nagykalács dukál hozzá!!!




Napsugaras szép napot kívánok! Böbe

2012. december 28., péntek

Puff kislányoknak




Évi megjegyezte karácsony előtt tréfásan, hogy ne csak fiús, hanem lányos ajándékot is készítsek.
 Íme ez egy cicás PUFF, tegnap született.
 Ígértem, hogy ünnepek után varrok valami aranyosat.  
Hasonlót készítettem Botinak, Zsombinak is csak azok oroszlán fejek. 
Még ma is használják, az előszobában van, cipőjüket azon ülve veszik fel.


Napsugaras szép napot kívánok! Böbe

2012. december 24., hétfő

Karácsonyi áldás 2012.




Az Úr
áldjon meg
és tartson meg téged
Az Ő orcája ragyogjon terád,
és adjon békességet tenéked.
Ahogy a Betlehemben született gyermekre
 emlékszel,Hajolj meg a tulajdon szívedben
élő gyermek előtt,És kövesd álmaid csillagának fényét,
S tudd, Isten veled van, Bárhová mész is.
Hagyd, hogy az istállóban született remény megmutassa,
Az Úr egy kisgyermeken át is képes megváltani a világot.


Kívánom, hogy a karácsony szelleme
Egész évben melengesse lelkünk!
Béke és kegyelem kísérjen utunkon,



Az Atya, a Fiú és a Szentlélek Isten nevében,
A világ végezetéig.
Ámen.

Ismeretlen szerző





Napsugaras szép napot kívánok! Böbe

2012. december 23., vasárnap

Fiús ajándékok

Két Fiatalúr kapja tőlem ajándékba a gumis könyvjelzőt, illatzsákot is mobiltokot...

Küldöm Gina apró fecnis játékához is!



Napsugaras szép napot kívánok! Böbe

2012. december 22., szombat

Narancsdzsem


Természetesen az idén is készítettem. Szuper finom lett!!!

ITT olvashatjátok és nézhetitek meg a részletes útmutatót. 
Ha valaki nem rest és van ideje a pepecselésre, ajánlom, hogy próbálja ki, mert nagy sikere lesz vele!

Békés karácsonyi készülődést kívánok!!!



Napsugaras szép napot kívánok! Böbe

2012. december 20., csütörtök

Fácánvadászat

Zolikáméknál szombaton fácánvadászat volt. Íme a szép teríték, a vadászok és a hajtók egy része!




Napsugaras szép napot kívánok! Böbe

2012. december 19., szerda

Apró virágos terítő



Szeretem a "9-es" blokkokat is. 
Ez a futó csúcsaira állított négyzetekből áll. 
Úgy gondolom kellemes színek, egyszerű forma, jó összhatás.

Kíváncsi vagyok mit szól hozzá, aki kapja?!



Napsugaras szép napot kívánok! Böbe

2012. december 17., hétfő

Karácsonyi kiállításunk


Kicsit szomorú vagyok! 
A karácsonyi kiállítást a falu születésnapján minden évben megrendezzük. 
Az, hogy nem jelent meg a meghívón az egy dolog, de az egész este alatt arra nem érdemesítettek bennünket, hogy bemondták volna: 

"EMBEREK, NÉZZETEK MÁR BE A FOLTOCSKÁS LÁNYOK KIÁLLÍTÁSÁRA IS!

Pedig sokat dolgoztunk vele, hogy másoknak is örömet szerezzünk. 

Anci koszorúkat, csillagokat, harangokat készített...

Én a kínáló tálkákat, illatzsákokat, karácsonyi neszit, dobozt varrtam szombaton még az utolsó pillanatban is.

Valószínű a hiba bennünk van, nem tudjuk jól "eladni magunkat"!!!



Napsugaras szép napot kívánok! Böbe

2012. december 16., vasárnap

Szép Kelebiánk 88.születésnapja


Tegnap tartottuk a község születésnapját.
 A rossz idő ellenére is megtelt vendégekkel, érdeklődőkkel az Agrár Központ. Volt fluta, forralt bor, tea, falutorta(Batik Noémi készítette,) gyönyörű és szuper finom volt.

Mise után a falu karácsonyfáján kigyúltak a fények... 

A Nyugdíjas Egyesület színjátszói ismét egy vidám darabbal örvendeztették meg a falu lakóit.

Énekelt Kiri Erika...

Kumich Tamás is a vendégünk volt!

Természetesen sokkal több fotót készítettem, de még mindig nem volt időm a nagy terjedelmű régi képeket átméretezni, így csak ezt a néhányat tettem fel!



Napsugaras szép napot kívánok! Böbe

2012. december 15., szombat

Gesztenyés kocka 2.




Máskor is,(április 29-én) sütöttem már ilyen sütit. Most kicsit változtattam rajta, így még sokkal finomabb, könnyebb az egész!!!



Hozzávalók:
Tésztája: 6 tojásból piskóta (6kanál cukor, 5 kanál liszt, pici sütőpor, 1csoki pudingpor)

Krém:5 dl tej, 2 csokis pudingpor, 1 db 25 dkg-ás gesztenyemassza, 30 dkg cukor,25 dkg rama, ízlés szerint csoki, rum aroma és fél liter Hulala.
A pudingot felfőztem, melegen hozzáadtam a cukrot és a gesztenyemasszát beledaraboltam, elkevergettem. A margarint felhabosítottam, mikor kihűlt a krém összekevertem a kettőt, beleraktam az aromákat is, hozzákeverem a tejszínt és a piskóta tetejére kentem.

0,5 l-es hulala tejszínt felvertem, rákentem a krém tetejére. Egy újabb gesztenyemasszából kb felét ráreszeltem a tetejére. Mindjárt felkockáztam és a hűtőbe raktam.




Napsugaras szép napot kívánok! Böbe

2012. december 13., csütörtök

Cica Bogikának


Emlékeztek a cicás neszire? 
Gabika tett egy megjegyzést a FB-on, hogy Bogikának nagyon tetszene a cica. 
Ez adta az ötletet és KALEX segítségével (ott volt cicaminta!) - készült el ez a pihe-puha játék.

Bízom benne, hogy kedvence lett a Kisasszonynak!!!



Napsugaras szép napot kívánok! Böbe

2012. december 12., szerda

Angyalkák


Nonókának konzultációra és vizsgázni kellett menni Bp-re. Most Máté kísérte, én pedig Zsombival voltam Szegeden. Nagyon jól éreztük magunkat. Készítettünk sógyurmából díszt, előrevarrt szaloncukrot töltöttünk mézeskalács illatú tömőanyaggal. 

A CSÚCS tegnap délután volt!!!

Először Botikát hoztam el az óvodájából. Trolival, villamossal utaztunk Zsombi ovijához. Nagyon örültek egymásnak! Onnan közösen sétáltunk ki a Dóm térre, ahol a szalmalabirintust próbálták ki a gyerekek, megnéztük a jászolos Jézuskát is.
Helgike jött értünk. 
Igazán öröm volt a karácsonyi forgatagban az én kis angyalkáimmal együtt lenni!!! (Sajnálom, hogy erről nem készült fotó!)


A horgolt angyalkákat is az idén készítettem. Szombaton pedig ezt a kis aranyruhást varrtam.

Na, ennyit az ANGYALKÁKRÓL!!!



Napsugaras szép napot kívánok! Böbe

2012. december 9., vasárnap

Vámos nyugdíjas találkozó

Pénteken tartottuk a szokásos karácsony előtti összejövetelt, ahol majdnem 50 fő jelent meg.
85, 70, 65, 60 éves tagjaink egy-egy plakettet, oklevelet, a lányok általam készített dobozokat, tálakat kaptak.

Tagok és vendégek


A tábornok úr köszöntője

Rozika barátnőmmel mi főztük a finom töltött káposztát.

Narancsos csokis szeletet sütöttem desszertnek.

Nagyon jól sikerült ez a rendezvény is hála Istennek!!!




Napsugaras szép napot kívánok! Böbe

2012. december 8., szombat

"Varrjunk együtt!" játék eredménye


Emlékeztek a "közös varrásra"? Minden egyes darabot már külön-külön bemutattam. Sőt volt próbálkozásom is, hogy miként raknám össze. 
Hát ilyen lett!!!
A 25 db 30x30-as blokkot kereteztem, szegélyeztem 4x6-os sorba rendeztem. 
A 25. mintából - a kedvencből (katedrál ablak!)párnát készítettem.

Köszönet  Mónikának, aki indította a játékot. Izgalommal vártam mindig az újabbnál-újabb feladatot. 
Kitartásra, következetességre serkentett: mindig készítsem el a mintadarabot, hogy  ne maradjak le!!!


Miután a Foltocskás Lányoknak megmutattam az elkészült "alkotást" kedvet kaptam ahhoz, hogy 2013-ban vágjunk bele egy hasonló játékba magunk között. Mivel minden héten találkozunk. a Kárpát Fesztivál idejére mindenkinek lehetne egy minta-takarója.

Jó és hasznos együtt-munkálkodás volt!!!!




Napsugaras szép napot kívánok! Böbe

2012. december 6., csütörtök

Zsepitartó

A hétvégén Baján voltunk Zolikámmal egy NEA pályázatokkal kapcsolatos tájékoztatón. Összefutottunk Reiner Ritáékkal. Tőlük tanultam ezt a zsepitartót. Mindjárt készítettem a táncos lányoknak. Meglepődtek, de nagyon örültek neki!

Küldöm Gina apró fecnis játékához is!



Napsugaras szép napot kívánok! Böbe

2012. december 5., szerda

Mesemondó versenyre

Sajnos az idén nem fért bele az időmbe, hogy a mesemondó versenyen a zsűriben helyet foglaljak.
 Lélekben a mesemondó gyerekekkel voltam és ezeket az apróságokat varrtam nekik.
Könyvborító neszi, tolltartó és könyvjelzők.

Remélem örültek a győztesek!

Az 5-8.osztályosok eredménye

3. Kollár Valentina 
2. Fábián Liliána
1. Bozsákovics Luca

Gratulálok a helyezetteknek, felkészítő pedagógusoknak és a büszke szülőknek!!!




Napsugaras szép napot kívánok! Böbe

2012. december 4., kedd

Újabb sál



Fordos sál a 63 éves öreglánynak! 
Nagyon tetszenek ezek a sálfonalak!!!!


Napsugaras szép napot kívánok! Böbe

2012. december 2., vasárnap

"Házikó" táska


Tulajdonképpen egy szett készült. Ez az első próbálkozásom a "házikó" táskával.
Így sikerült! Állítólag a gazdája is örült neki.



Napsugaras szép napot kívánok! Böbe