Oldalak

2018. október 27., szombat

23.Karitász nap Kalocsa

 Mi öten mentünk erre rendezvényre Kelebiáról

 Minden évben megrendezésre kerül a Karitász nap - mindig más helyszínnel. Most éppen Kalocsán tartották.

A karitász tagokat az egyházközségek plébánosai is elkísérték. 
Bábel Balázs érsek úr tartotta a szentmisét.


Szentleckét Szántó Ambrus diakónus olvasta

Az érsek úr köszöntötte a megjelenteket. Kérdésében "Mi köt össze bennünket, az itt megjelenteket" kereste és adta meg a választ. Hitoktatók, nagycsaládosok, karitász munkások egy testként munkálkodnak az egyházban. Elmondta, hogy az egyház Krisztus Fősége alatt láthatóvá válik. Csak azokra lehet számítani, akik megélik hitüket! Össze kell tartoznunk, mint az emberi test tagjai. Krisztus minden igaz hívővel közösséget vállal. Tegyünk jót mindenkivel, amíg tehetjük, álljunk ki mindenki mellett!Segítsük a JÓBAN egymást! Bármit végzünk szolgálatból tegyük vele!
 Értékeljük, aki jót cselekszik!

Ezután elismeréseket adott át hitoktatóknak, valamint Szántó Ambrus karitász igazgatónak.

Szántó Ambrus munkásságát az új igazgató, Cselik Beatrix méltatta


Mise után 

A Zárda templomban folytattuk a megbeszélésünket

Szántó Ambrus leköszönő igazgató felidézte a 23 év legszebb és néhány fájó emlékét. Hitvallása ez volt: "Ha boldog akarsz lenni, segíts másokon!"

Az igazgatónő elénk tárta a soron következő feladatokat.  
Az Ő hitvallása: "Mindent szeretettel kell tenni!"


Finom ebéddel zártuk a programot.



Búcsúzóul mindenki egy kedves kis ajándékot kapott az igazgatónőtől. 



Napsugaras szép napot kívánok! Böbe

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése