Oldalak

2011. április 17., vasárnap

Hogyan szerezzünk magunknak barátot?


A barátság nagyon nemes, egyúttal erős kapcsolat két ember között. Megszerezni és megőrizni egy életre – nem kis dolog. Mint a legkényesebb virágot, értékes kincset, úgy kell ápolni, óvni. Szeretnék néhány tanácsot adni azoknak, akik nehezen lelnek barátra. Ezek, betartásával lehet, hogy könnyebben kötnek majd barátságot.

1. Ne legyünk mások terhére! Legjobban akkor érezzük egy barát hiányát, mikor segítségre lenne szükségünk. De tudnunk kell azt is, hogy barátunk segítőkészségével nem szabad visszaélni. Ne vállaljunk el olyan feladatot, amit nem tudunk teljesíteni, vagy a terhünkre lenne.
2. Engedjük a másikat is szóhoz jutni! Nincs csúnyább dolog, mint egymás szavába vágni és nem figyelni a másik fél mondandójára. Az emberek általában tele vannak élményekkel, hallgassuk meg őket, mert ezzel örömet szerzünk nekik.
3. Őrizzük meg mások titkát! Ha valaki bizalommal elmondja titkát, tartsuk meg, ne áruljuk el, még akkor sem, ha ennek elmondásával, másik ismerősünkkel jól szórakoznánk.
4. Ne haszon szerint válasszunk barátot!
5. Ne üljünk soha tétlenül! Saját tetteinkkel vigyük előbbre az eseményeket. Mindent úgy igyekezzünk tenni, hogy ne csak nekünk, hanem másoknak is öröme legyen benne.
6. Ne hagyjuk a barátságot kialudni! Csak akkor marad meg, ha az egyik fél kezdeményez. Legyünk mi azok! Telefon, e-mail – csak rajtunk múlik, hogy ne aludjon ki a barátság fénye.
7. Legyünk energikusak!  Ha barátunk pénzt vagy könyvet kér tőlünk és elfelejti visszaadni – kérjük tőle. Ha többször egymás után előfordul, hogy nem jön el a megbeszélt helyre, mondjuk meg neki, hogy ez rosszul esett nekünk. Ne hagyjuk magunkat kihasználni!
8. Szedjük rendbe magunkat a barátunk miatt!
9. Gondoljunk másokra is! Azok, akik csak magukkal törődnek, általában maguk is maradnak. Próbáljuk ki milyen apróságokkal, tudunk másoknak örömet szerezni.
10. Vegyük komolyan a barátságot! Sajnos az életre szóló barátságkötésre nincs recept. Az igazi barátság akkor fejlődik ki, ha a hozzáfűződő kapcsolat tiszta és őszinte. Megfigyeltük már, hogy számunkra mi a bosszantó a barátunkon?... Nos előbb figyeljük meg magunkat, s akkor megtudjuk, mi bosszantja, mi bántja, mi teszi boldoggá barátunkat. S ha mindezt tudjuk, könnyű megtalálni az utat az igaz barátsághoz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése