Mindenkinek ezerféle baja van: bizonytalanság, érzelmileg, anyagilag, családi, munka jellegű gondok, labilis jövőkép. A napi problémák sokszor felemészthetik a szülői türelmet, odafigyelést, elfogy az erő, kimerülnek az energia tartalékok és éppen a családra, a gyermekre jut kevés belőle.
A megváltozott világban utódaink igénye a védelemre, gondoskodásra, törődésre azonban változatlan maradt! Mi is átéltük a gyermekeinkkel ezt az intenzív nevelési korszakot és mindig az munkált bennünk, hogy az ő életüknek milyensége tőlünk függ, rajtunk múlik. Talán ez adott erőt arra, hogy a mindennapok verklijében is képesek voltunk átélni, beleélni, megérezni mikor szükség volt ránk. Segítettünk, igyekeztünk adni nekik magunkból: türelmet, még több odafigyelést, szeretetet.
Úgy érzem, sikerrel jártak erőfeszítéseink, mert már a felnőttkor elején járó lányaink, sohasem okoztak csalódást, ”lelki barátnőjükként” még ma is adnak a véleményünkre - még akkor is, ha több kilométerre élik életüket tőlünk. Ez jogosít fel, hogy kimondjuk: cselekedni, tenni, nevelni kell, ha olykor nehéz, fárasztó is!
Nekünk szülőknek el kell sajátítani készségeket, birtokolni azt a belülről fakadó hitet, azokat az önmagunk elé állított követelményeket, amelyek segítségével saját értékeit ismerő, önbizalommal teli, nyitott, kiegyensúlyozott boldog gyermekeket leszünk képesek felnevelni.
Azt mondják, a gyermek egy csiszolatlan gyémánt, aki drágakővé válhat, ám a csiszolás nehéz felelősségteljes és egész életre szóló munka, de megéri; mert érték válik belőle!
Ne feledjék: „Tedd mindig azt, amiben hiszel, és higgy abban, amit teszel! Minden más csak erő, és időpocséklás.”
Ehhez a munkához kívánok mérhetetlen erőt minden szülőnek, nagyszülőnek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése