Oldalak

2011. október 30., vasárnap

Palotás



Hetek óta lázasan készültünk a Nyugdíjas Egyesület "táncos lányaival" a tagnap esti rendezvényünkre. Pályázati támogatásból sikerült a jelmezhez szükséges anyagot megvásárolni. Magunk elkészítettük a ruhákat és bemutattuk a PALOTÁS-t. A 140 fős közönség hatalmas tapssal jutalmazott bennünket. SŐT! Ismételnünk kellett!
Már van meghívásunk is Ásotthalomra. Reméljuk ott is hasonló sikerünk lesz.


Aztán az est folyamán óriási meglepetés ért! Az egyesület minden évben oklevéllel és egy emlék szobrocskával jutalmazza az egyesület legtevékenyebb tagjait. Az oklevelet én szerkesztem, fóliázom és ebből következően tudtam, hogy kik érdemlik ki az idén a díjat. Többek között az én jó Uram, Zoli is! DE! Jött a meglepetés! A titkárunk nem Zoli nevét, hanem az enyém mondta! Teljesen ledöbbentem és azt hittem eltévesztette, de nem, nekem kellett felmenni a pódiumra és átvettem a díjat! Természetesen ezt nem lehetett szó nélkül hagyni és kifejtettem, hogy e díj igen is a mi közös díjunk, mert mi mindig is segítettük egymás munkáját és az éltet bennünket, ha tevékenykedhetünk másokért, egy-egy közösségért!


Köszönjük!!!


Napsugaras szép napot kívánok! Böbe

3 megjegyzés: