Oldalak

2012. december 31., hétfő

Karácsonyi tortánk


Tűnődtem magamban mi is legyen az utolsó bejegyzés a 2012-es évben?!
 Legyen összegzés az év történéseiről? 
Felesleges, hisz, ha valakit érdekel, rákattint a 302 bejegyzés egyik-másikára és mindent megtudhat.

Vannak, akik kifogásolják, hogy ennyire megosztom mindenkivel a velem, velünk történteket, más éppen ennek örül, sőt olyan is előfordul, hogy idézgetnek a "bobemorzsak"-ból.

Döntésem tehát, leírom az érdeklődőknek nagy szeretettel a karácsonyi tortánk elkészítési módját!

6 tojásból csokis piskótát készítettem. Mikor kihűlt 3 részre vágtam. Narancsdzsemmel megkentem az első és második lapot.
Felvertem 0,5 liter hulalát, amelyhez 2 ekanál felforrósított étkezési zselatint kevertem. Ezt megfelezve simítottam a narancsos lapokra.
Már előbb 2 tojás sárgáját 2 ekanál holland kakaóval, 25 dkg cukorral, 1 ekanál kávéval, 1 ekanál étkezési keményítővel gőz felett felvertem, majd ahogy kihűlt 25 dkg rama margarint tettem hozzá. Csoki és rum aromával is ízesítettem. Miután habosra kikevertem két részre osztottam. Előbb megkentem az alsó lapon lévő tejszínt, óvatosan, majd ráhelyeztem a másik lapot, mely narancsos, tejszínes és azt is megkentem a csokikrém másik felével. A harmadik lapot tettem fel és olvasztott csokoládéval borítottam. A tejszínből mielőtt a zselatint hozzákevertem kivettem 2 nagy kanállal, azzal díszítettem meg a tortát.

Nagyon-nagyon finom desszert!!!

(Maradt 2 szelet tegnapra, készítettem csokiöntetet, tejeskávéval kicsit meglocsoltam, egy kis tejszínt vertem fel és ez volt a csemegénk!)


Örömteli, békés, boldog új esztendőt kívánok minden kedves olvasómnak, Isten áldását kérve!!!

Napsugaras szép napot kívánok! Böbe

5 megjegyzés:

  1. A tortád nagyon finom lehet. Élvezem a blogodat.
    Nagyon boldog új évet kívánok neked és népes családodnak!
    Nálatok tuti jó év lesz, a következő unoka érkezével :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Imola! Valóban izgalmas évünk lesz!BÚÉK!

      Törlés
  2. Drága Böbe !
    Szeretetben gazdag ,boldog új esztendőt kívánok!

    VálaszTörlés
  3. Böbe drága! Sok szeretettel kívánok nagyon boldog új esztendőt! Teljen az év egészségben, boldogságban békességben! :)

    VálaszTörlés
  4. Böbe drága!! Sok szeretettel kívánok nagyon boldog új esztendőt! Teljen az év egészségben, boldogságban békességben! :) Bocsi, de nem jelentkeztem az előbb be! én vagyok a névtelen is! BÚÉK! Andi

    VálaszTörlés