2012.december 30-án vasárnap köszönt el plébánosunk
Dr.Pribitek László atya a kelebiai hívektől. Összegezte, hogy az elmúlt 7 és
fél év alatt milyen célkitűzései voltak, abból mit tudott megvalósítani.
(Mindig
van a táskámban toll, így papírra vetettem gondolatait és most megosztom
azokkal is, akik nem lehettek jelen ezen a szentmisén.)
Ø
Életében mindig az EVANGÉLIUM volt az iránytű s
erre bíztatott bennünket is, hogy ennek szellemében éljük mindennapjainkat.
Ø
A SZERETET vezérelje életünket!
Ø
A BIBLIA olvasása, hisz az olyan, mintha
kertünkben egy gyémánt lenne elásva, de ha nem ássuk ki, nem gazdagszunk meg,
nem kerül elő az érték, tehát nekünk a Biblia legyen a gyémánt, ne hagyjuk
porosodni a polcon, hanem forgassuk minél többet.
Ø
Arra buzdított bennünket, hogy kerüljük a
hazugságot, legyünk mindig ŐSZINTÉK!
Ø
Mindenkit igyekezett szeretni és úgy érzi
sok-sok szeretetet kapott itt Kelebián a templomba járó és nem járó emberektől
is. Az Atya példaképül Szent Jánost hozta fel, aki 90 éves korában is azt
prédikálta, hogy „Fiacskáim szeressétek egymást, az a legfontosabb”!
Ø
A TÚLVILÁGRÓL, ha faggatták a kedves hívek azt
magyarázta mindenkinek, hogy JÉZUS a GARANCIA! Isten vár bennünket a
MENYORSZÁGBA!
Ø
A MEGBOCSÁTÁS a kereszténység EGYSZEREGYE! Ne
legyünk haragtartók, tudjunk megbocsátani, ne cipeljük magunkkal a harag
terhét!
Ø
Fő célkitűzése az volt, hogy szeressék egymást
az emberek.
Ø
Adni jó! Hirdette oly sokszor. Ne földi
kincseket gyűjtsünk, hanem tudjunk jó szívvel adni a másiknak törődést, időt,
szeretetet.
Ø
Szerette volna, hogy oldottabb legyen a hangulat
a templomban. „Nemcsak sírni, hanem mosolyogni, örömködni is merjünk Isten
házában”!
Ø
A Jó Isten testamentuma a Bibliában van! Ez
legyen életünkben a fő szempont. Jézus legyen az első helyen életünkben! A
vallás boldogság forrása legyen, változtassa meg életünket, szeressük egymást
és Jézus Krisztust!
A szentmise végén Balogh-Szabó
Béla egyházközségünk elnöke köszönte az itt töltött évek alatt végzett munkát,
törődést, szeretetet.
Én pedig Reményik Sándor:
Viszontlátásra című versével köszöntem el a kelebiai hívek nevében, abban a
reményben, hogy valóban visszatérhet hozzánk Isten segítségével.
Viszontlátásra, - mondom, és megyek.
Robognak vonatok és életek -
Bennem, legbelül valami remeg.
Mert nem tudom,
Sohasem tudhatom:
Szoríthatom-e még
Azt a kezet, amit elengedek.
Viszontlátásra: mondom mégis, mégis.
Viszontlátásra - holnap.
Vagy ha nem holnap, - hát holnapután.
Vagy ha nem akkor - hát majd azután.
És ha aztán sem - talán egy év mulva.
S ha még akkor sem - hát ezer év mulva.
Viszontlátásra a földnek porában,
Viszontlátásra az égi sugárban.
Viszontlátásra a hold udvarán,
Vagy a Tejút valamely csillagán -
"Vidám viszontlátásra" mégis, mégis!
Napsugaras szép napot kívánok! Böbe