Oldalak

2011. augusztus 2., kedd

Lehetősségek a szünidőben

Botika a nagy traktorral


Június közepén gyermekünk felsóhajt: De jó, nem kell korán vekkerre ébrednem, lustálkodhatok, amíg kedvem tartja! Valljuk be őszintén, hogy a mi fejünkben pedig ez jár: De, jó nem kell este könyörögni a csemetének, hogy menjen már aludni, vagy reggel ráncigálni az ágyból és sürgetni, s rohanni vele, hogy időben érjünk óvodába, iskolába, munkahelyünkre.
Részben a szülőnek is pihenés a szünidő, hisz fáradtan hazaérve az egész napi munka után nem kell a gyerek házi feladata miatt veszekedni, újraíratni a leckét, tanítani a verset. Nincs fogadóóra, nincs szülői értekezlet stb…(Vajon a nagy mennyiségű felszabadult idő, energia mire lesz jó? Kirándulunk, játszunk a gyerekkel, esetleg tanítgatjuk egyszerűbb ételek elkészítésére?)

Azonban gonddal is jár, hisz a dolgozó szülőnek csak 3-4 hét szabadsága van, amelyből már vett ki néhány napot, ha pl. hivatalos ügyeket kellett intézni, illetve még tartalékolni szeretne az év végéig.
Sok családban gond a két hónap megszervezése. Mi lesz a kis 7-8 évessel, akit nem lehet egyedül otthon hagyni? Mi lesz a nehezen kezelhető serdülővel, aki kezdetben élvezi a szabadságát, de előreláthatóan 1-2 hét után unatkozni kezd. Arra mindenképpen figyeljünk, hogy minél kevesebb időt szánjunk, hagyjunk a gyereknek a semmittevésre, televízió és számítógép előtti kontrolálatlan és korlátlan időtöltésre.
Szükséges, hogy gyerek elmehessen a nagymamához, nagypapához, akiknek a hiányát az iskolaév folyamán sok család megéli. El kell viselnünk azt a helyzetet, ha úgy látjuk, hogy gyerekeink semmi értelmeset nem tesznek. A kikapcsolódáshoz a passzív pihenésre is szükség van. Gondoljunk bele, sok felnőtt is képes órákat semmittevéssel tölteni!
Felmérések szerint a kicsiket otthon éri a legtöbb baleset! Nagyon kell vigyáznunk rájuk, hogy ne történhessen velük semmi rossz! Tudom, fárasztó szinte egésznap, félszemmel rájuk ügyelni, de szükséges, testi épségük megóvása érdekében, hisz szinte naponta hallani rettenetes gyermektragédiákról. A testi védelem mellett, próbáljanak időt és energiát tartalékolni apróságuk érzelmi, értelmi fejlesztésére, amit érdemes játékosan, játékokkal, közös együttlétek alkalmával megtenni.
A gyerek számára a legfantasztikusabb nyaralás, ha együtt a család! Biztosan állíthatom, hogy ebből a szempontból nem az a fontos, hogy külföldre mennek-e nyaralni, vagy itthon maradnak. A közös élmények, az együtt töltött idő, az egymásra figyelés, az igazán meghatározók.
Nonóka, Zsombi, Máté

Azt kívánom minden kicsinek és nagynak, gyereknek és felnőttnek, hogy az egész éves mindennapi rohanást sikerüljön leállítani, és minél többet beszélgessenek, szórakozzanak, süssenek - főzzenek együtt a szünidőben!


Napsugaras szép napot kívánok! Böbe

2 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszik a blogod. Hasonlóan gondolkodunk nyári szünidő ügyében. A tulipános táskák nagyon szépek lettek, tetszenek :) Neked és a családodnak is napsugaras, beszélgetős pihenős napokat kívánok :)

    VálaszTörlés
  2. Kedves eSKa!
    Nagyon megleptél és kimondhatatlanul jól esnek szavaid! Köszönöm.Bevellom még eddig nem találtam Rád, de most gyorsan "megkerestelek". Nekem is tetszenek a munkáid. Remélem még sokszor "találkozunk" és tartós barátság alakulhat ki köztünk!

    VálaszTörlés