Anyák napja II. NONÓKÁTÓL

 

 Nonókáéktól  "ZsombiKAland avagy az élet hármasban" 

 címmel egy könyvet (babanaplót) - sok-sok fényképpel teletűzdelve - kaptam anyák napjára tegnap. Nagyon meglepődtem, de még jobban megörültem ennek a 266 oldalas alkotásnak.

 A Napló általában titkos, másnak nem szoktuk odaadni elolvasni, de az alkotó adott engedélyt arra, hogy az Előszót megosszam a blogomon.

Előszó

Mindig is vonzott a naplóírás.

Már egészen kicsi, általános iskolás koromban elkezdtem naplót írni és ez a szokásom éveken át végig kísérte az életem. Írtam, ha boldog voltam, írtam, ha szomorú voltam, ha valami nagyon nagy esemény történt…

A gimnáziumban szinte minden nap írtam, és addigra már legalább tíz naplóm betelt, amit teleírtam. Jól esett írni, megkönnyebbültem tőle, mégis mikor később visszaolvastam, nem töltött el jó érzéssel.

Aztán Máté személyében betoppant az életembe a mindent elsöprő nagy-nagy szerelem, és egyre kevesebbet írtam.

Miután meg összeházasodtunk, már nem is volt szükségem az írásra, hiszen együtt éltem valakivel, akivel mindent megbeszélhetek, aki végighallgatja minden mondanivalómat (akkoriban még nem aludt el esténként miközben beszéltem hozzá… ).

Aztán megtörtént velünk a legnagyobb csoda, szülők lettünk, betoppant az életünkbe Zsombi, akivel már igazi család lettünk.

Anya már az elején felvetette, hogy szerinte naplót kellene vezetnem Zsombiról. De én ezt az első hetekben kimondottan elképzelhetetlennek tartottam egy újszülött mellett, mert sokszor a szoptatások, altatások mellett, arra sem volt időm, hogy egyek, vagy pisiljek, nem hogy leüljek a számítógép elé írogatni…

Aztán teltek a hetek, anya sokat jött hozzánk, és továbbra is mindig elhintette, hogy írnom kellene.

Elkezdett engem is foglalkoztatni a dolog. Tényleg egy csoda Zsombi, úgy, ahogy van, és azok az élmények, amiket ad nekünk, nem szabad, hogy évek múltán feledésbe merüljenek. Rádöbbentem, hogy még ha kevés időm is van, akkor is írnom kell, ez tuti!!!

Így hát elkezdtem, és amikor csak időm engedte, írtam a mi szemünk fényéről. Hogy mindenre pontosan emlékezzünk.

És nem bántam meg, sőt hihetetlenül jó érzés akár évek távlatában újra elolvasni, és ez által újra átélni Zsombi életének bizonyos állomásait, közösen eltöltött kirándulásokat, szülinapokat, hétköznapokat, sírásokat, nevetéseket.

Köszönet Zsombinak, aki segített nekünk szülővé válni, mert szülőnek nem születünk, szülővé válni kell!

Köszönet Máté apucinak, akivel össze tudtuk hozni ezt a csodálatos gyereket, és akinél szuperebb apukáról álmodni sem tudnék!

És köszönet Böbének, aki rendületlenül biztatott az írásra, és nagy lelkesedéssel olvasta, és dicsérte az írásaimat, amiket pár havonta elküldözgettem neki!

  

Köszönöm Nektek Nonóka!

Szerintem nagyon aranyos Lánykáink vannak nekünk! Ugye??? 

Napsugaras szép napot kívánok! Böbe