Oldalak

2011. december 1., csütörtök

Roráte




Ádventben a pirkadat előtt 6 órakor bemutatott szentmise, mondjuk úgy is: hajnali mise, mely ádvent első vasárnapjától karácsonyig tart. Az emberek kevesen tudják, hogy ezt aranyos misének, angyalmisének is nevezik.

Amíg dolgoztam ezzel indult a napom (Nonóka is jött velem – milyen szép emlék ez!), most nyugdíjasként sincs ez másképp. Mit jelent nekem? Erőt ad a mindennapi teendőim elvégzéséhez, összetartozás érzése, az együtt imádkozás-éneklés érzése munkál bennem egész nap.

Az emberiség lelki sötétségben való botorkálásából ez a halvány fény utat mutat annak, aki vágyakozik és tesz is azért, hogy értelmesebb életet éljen és felkészüljön lélekben is Jézus eljövetelére.

Az egyre rövidülő ködös, borongós napokban az emberek remélnek, várják a fényt, ez az időszak a téli napfordulat időpontja is, a természet újjászületésének előkészítése. Erre az időszakra sok néphagyomány, hiedelem is jellemző: Szent András, Borbála (ág rügyeztetése), Luca (széke készítése), Tamás nevéhez fűződő történetek, búzacsíráztatás, mellyel a kis Jézus jászlánál kedveskedünk stb. Ádventi koszorú készítése, karácsonyfa állítása, melyeken a gyertyafény jelképezi, hogy Jézusban eljött a Világ Világossága.

Szeretetet az tud adni, aki önmagával és környezetével is megbékélt, harmóniában van! – mondta ezt ma reggel a misén Laci Atya. Hogyan érhetjük el ezt az egyensúlyt? Figyeljünk a bensőnkre, az érzelmeinkre, felejtsük el a gondokat egy kis időre, és koncentráljunk a bennünk rejlő jóra! Amint érezzük az erőt magunkban, máris azt sugározzuk. A családi béke és egymásra hangolódás is egyszerűbben fog menni ezután. Az adventi készülődés legszebb része, hogy a család együtt lehet. Használjunk ki minden percet, legyen sok-sok közös élmény!

Az ádventi hangulatból, aminek a lényege nem a vásárlási láz ...a csilingelő zsivaj ...és a szikrázó fényáradat, merítsen mindenki lelkierőt, legyen a szívünkben, tetteinkben, cselekedeteinkben a szeretet, a másik embertársunk megbecsülése – nemcsak karácsonykor!




Napsugaras szép napot kívánok! Böbe

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése